Hírek röviden

A Forráspont Lelkigondozó Szolgálat 2017. március 1-jén megkezdte működését a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség irodáján, a Dugonics tér 12. szám alatt. Bejelentkezés: elektronikusan: forraspontszeged@gmail.com; telefonon a 20-3689412 számon, vagy személyesen a Forráspont Lelkigondozó Szolgálatnál. Facebook: https://www.facebook.com/forraspontszeged

Nagyváradi „koncsertó” PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pechan Zoltán   
2009. június 17. szerda, 14:35

Kórusunk a múlt évi sikeres bemutatkozás után idén is meghívást kapott vendégszereplésre a nagyváradi „Posticum” Katolikus Ifjúsági és Kulturális Központba. Nem is akármilyen eseményre: a Posticum átadásának és a kápolna felszentelésének 9. évfordulójára rendezett eseménysorozat részeként lépett fel kórusunk. Május 21-től 24-ig napi 3-4 esemény zajlott a Házban, a tudományos előadástól a jazzkoncertig.

Az Újszegedi Schola hangversenyére pénteken este került sor a kápolnában. Műsorunkat nagy tetszéssel fogadta a közönség. Mint Rencsik Imre atya, az intézmény vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, ez a koncert egy áhítatos imával ért fel. Vasárnap a szentmisén szolgált a Schola. Rácz László, a Posticum lelkésze köszönte meg a közreműködést, és tolmácsolta a meghívást a következő évre is. A szombat a kirándulás, városnézés és a jubileum alkalmából rendezett „játszóparkban” való szórakozás napja volt (légvár, gyöngyfűzés, arcfestés, vásári komédia stb.).
Köszönjük Imre atyának és az Újszegedi Szent Erzsébet alapítványnak a támogatást, mely hozzásegített minket az élménydús utazáshoz.

Pechan Zoltán

Tavaly felmerült az az ötlet, hogy elmegyünk Nagyváradra Pechan Zoli bácsi vezetésével. Ez meg is valósult, és olyan szépen énekeltünk, hogy idén vissza is hívtak minket. Ősszel csatlakozott hozzánk négy új kislány: Eszter, Gréti, Niki és Zsófi, ők is velünk jöttek.
Egy Posticum nevű szálláshelyen laktunk, fenn a padlástérben. Első nap este volt a hangversenyünk a kápolnában, igazán jól sikerült. Másnap kirándulni mentünk a hegyek közé, egy kis patak kísérte utunkat. Este várost néztünk. Amikor elérkezett a harmadik nap, a miseszolgálat után nagyon szomorúak voltunk, hogy el kell hagynunk ezt a csodálatos helyet, ahol olyan jól éreztük magunkat.

Szemendrey Zsuzsi

Scholánkkal május 22. és 24. között a Posticum meghívására töltöttünk pár élménnyel teli napot. 22-én este adtunk koncertet a Posticum templomában, ami nagyon jól sikerült. Öröm volt látni, és nekünk, kórustagoknak is megtapasztalni, hogy a még év elején érkezett új, fiatalabb tagok is mekkora energiával és lelkesedéssel járultak hozzá közös munkánkhoz. Egy-egy szám erejéig egyházközségünk férfitagjai is beálltak énekelni, gazdagítva ezzel a műsort.
Másnap a Nagyvárad melletti Fekete-erdőbe tettünk kirándulást, ahol sokat játszottunk, és élveztük az erdei környezet adta szépségeket (patak, óriási völgyek, jó levegő). Este folytattuk az érkezésünkkor megkezdett városnézést, jártunk az Ady Múzeumban, sétáltunk a belvárosban, betértünk a Székesegyházba. Láttunk több híres épületet, és elsétáltunk Ady nagyváradi ablaka alatt is a Körös-parton. Vasárnap énekeltünk a szentmisén, majd új erőre kapva indultunk vissza Szegedre.

Gál Rita
 

Fotó: Siklós Róbert
 
Ki olvas minket
Oldalainkat 8 vendég böngészi